Kedves látogató

1993-ban született az ötlet a szívklubról, ahol lehetőség adódik beszélni a szívbetegségekről, egészséges életmódról, megelőzésről, rehabilitációról. Lehetőség arra is, hogy előadás után közvetlen beszélgetés alakuljon ki az orvos és beteg között. Kezdetben 10-15 érdeklődő látogatta a Szívklubbot, ma már több mint 60 fő jön el.

Az első 5-10 évet a próbálkozások jellemezték. Az első ismeretterjesztő előadások, az első „bodza” kirándulás – ahogy a gyermekeim nevezték akkoriban – Bordiné Irénke vezetésével ismerkedtünk a gyógynövényekkel és a bodzaszörp készítésével.

Az ismeretterjesztő előadásokat elsősorban helyi és környékbeli orvosok tartották. Az első koleszterinszűrésen több mint száz ember jelent meg, de nagy érdeklődés kísérte a diétás sütemények bemutatóját is. Kirándulásain népszerűek voltak, melyeken bárki részt vehetett. Időközben cserélődött a tagság, egyesek lemorzsolódtak, majd újak jöttek helyettük. Havonta egy alkalommal tartottunk előadást a Művelődési Házban, a helyszín azóta sem változott. A karácsonyi klubesteken gyermekeink vagy néhány tagunk lépett fel.

A 2008-as évben egyesületté alakultunk. Tóth Imre lett az elnök, a szakmai vezetés munkáját én végeztem, de a teendők egy része megoszlott. Egyre többen csatlakoztak hozzánk, akik aktív tagjaivá váltak a közösségnek. Először a pécsi szívklubbal, majd a faddi és nagyatádi szívklubbal vettük fel a kapcsolatot, társklubjainkká váltak, akikkel együtt tartottunk rendezvényeket.
Szakmailag Dr. Papp Lajos, majd Dr. Szabados Sándor szívsebész professzor támogatta munkánkat, az együttműködés a mai napig tart.

dr. Bereczki Mária
kardiológus főorvos
a Dombóvári Szívklub alapítója